A beszállítók „szent tehene”

A beszállítással foglalkozó cikksorozathoz kapcsolódik egy érdekes jelenség, amit azt hiszem, szinte mindenki ismer. A jelenség vonzatait és következményeit azonban kevesen gondolták végig, így annak káros hatása továbbra is folyamatosan jelen van, és a legnagyobb kárt éppen annak okozza, aki vezetőként ezt támogatja.

A „szent tehén beszállító” nagyon sok helyen előfordul. Testvér, rokon, vagy barát cégének kedvezni természetesen elsőre jó ötletnek tűnik.

Nem az!

A döntést azonban indokolni kell, és erre vannak is jól bevált formulák. Pl.: „Helyesen jártunk el, mert őket legalább ismerjük és megbíznunk benne, tehát mindenképpen ez is a jó választás!” Ha a két beszállító átvizsgálása után, amennyiben azok minden szempontból egyformán megfelelőek, akkor ez az okoskodás helyénvaló. Azonban ez nem helyettesítheti a beszállítók objektív átvizsgálását és értékelését, és nem befolyásolhatja az értékítéletet! A kiválasztási szempontrendszer figyelembe vétele nélkül nagyon könnyű a szempontjaidnak nem (teljesen) megfelelő terméket vagy szolgáltatást beszerezni, esetleg előnytelen üzletet kötni, hiszen nagy valószínűséggel nem is ismered a valós piaci helyzetet. Hogyan is ismernéd, hiszen nem vizsgáltad.

Tapasztalatból tudjuk, hogy itt most sokan legyintenek:

„Ugyan 10 éve vagyok a piacon, mindent tudok róla!”

Mi viszont nagyon kevés olyan piacot ismerünk, ami ne változna egyre gyorsuló ütemben!

A feszültség sokszor abban a pillanatban adódik, amikor a kötelezően előírt beszállító mindent megengedhet magának, és – ennek a kvázi-monopol helyzetnek a tudatában – mindent meg is enged magának. Mert ez már a vállalatod számára veszteséget, kárt okoz. Jelenjen ez meg előnytelen árban, előnytelen szállítási vagy fizetési feltételekben, lassúbb vagy rugalmatlanabb problémakezelésben, stb.

Természetesen egy tulajdonos vagy cégvezető megteheti, hogy így támogatja egy másik személyes érdekeltségét vagy kapcsolatát. Ugyanolyan ez, mint amikor a tulajdonos vagy cégvezető a munkatársak közé felveteti egyik alkalmatlan rokonát vagy barátját. Ezzel egyben a vállalkozására terheli az ő bérét és annak terheit, nem is beszélve az el sem, vagy rosszul végzett munka által okozott károkról. Míg az előző (részben) magyarázható azzal, hogy végül is a tulajdonos a saját pénzéből / nyereségéből fizeti, addig a másik szempont a cége működését is károsítja. A többi munkatársra gyakorolt demoralizáló hatás pedig igencsak költséges következmény lehet, még akkor is, ha ezt jellemzően nehéz forintosítani. Nincs ez másképpen a külső alkalmazottak és állandó „szent tehén” beszállítók esetében sem.

Dr. Horváth Zsolt

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
Ennek segítségével szűrjük ki a robotokat
Image CAPTCHA
Csak nagybetűt és számot tartalmaz!

Powered by Drupal - Modified by Danger4k