Mondjuk egy ezer fős manufaktúrától! És mindehhez nem is kell messzire mennie: Herendre, a világhírű porcelán manufaktúrába.

Ami vagyok: 33 éves, férfi, műszaki, illetve gazdasági végzettségű.
Ami biztosan nem vagyok: Luxustermékek célcsoportjába tartozó személy. Különösen akkor nem, ha az a termék még csak nem is műszaki cikk. Így például kifejezetten nem vagyok a célcsoportja mindenféle porcelán termékeknek.

Miért érdekes mindez? Mert láttam valamit, ami a magamfajta kételkedő szemnek is meglepetésként hatott!

A múlt héten az ISO9001 Fórum szervezésében a Herendi Porcelán Manufaktúrában voltam szakmai látogatáson.

A látogatás előadásokkal kezdődött. Hallottunk a fejlődésről, a piaci helyzetről, és természetesen a minőségbiztosítás eszközeiről, köztük a vevői elégedettség méréséről is.
Herend kapcsán nem hallunk külön minőségbiztosításról, hanem pusztán és nemes egyszerűséggel: a Vevőről. Amit ott lát az ember, azzal: a feladat egyszerűen csak „el van végezve”. Tankönyvi tökéletességgel, az elejétől a végéig.

Ne gondolj ördöngösségre! A hírnév alfája és omegája a vevői vélemények gyűjtése és elemzése. Ezek pedig nem csak a vevői elégedettséget, illetve a minőséget és annak kiegyenlítettségét segítik, hanem a marketing feladataik megoldását is. (pl.: mi az a 3-4 kulcsszó, amelyek mentén érdemes hirdetniük, a célcsoportban is azok a jelzők párosulnak-e a termékekhez, amiket a manufaktúra gondolt, stb…)

Folytattuk az üzemlátogatással: láthattuk, hogy hogyan készülnek maguk az edények, szobrok, majd azt, hogy hogyan kerülnek rájuk a sokszor hihetetlenül részletgazdag díszítések.
Az egyik régi égető kemencébe be is lehetett menni, megnézni belülről: „Évente csak egyszer-kétszer gyújtjuk be, és akkor kiégetünk mindent. Ekkor hosszasan imádkozunk a sikerért.” – szólt az anekdota. Megmondom őszintén: és is imádkoznék, ha egy évnyi munkám lenne a tét!

Herenden még mást is tanulhat az ember:

Például motivációt. A munkatársak motivációját. Szívvel-lélekkel tették a dolgukat, érződött, hogy büszkék a termékre, büszkék a munkájukra. A minőségre nem azért figyelnek, mert akkor majd nem megy át a „MEO”-n, hanem mert az ő munkájuk…
Ami még tetszett, hogy: pl.: nincsen fegyelmi/felelősségi szabályzat – mondván, hogy egyrészt ami abban lenne leírva, azt ne azért tessék betartani, mert le van írva! Másrészt: minek még ezzel is stresszelni a munkatársakat?
Ami elég ritka hazánkban, pedig szinte biztos, hogy igen jelentős a sikerhez való hozzájárulása: a 75%-os dolgozói tulajdoni hányad!

Mindezek ellenére maga a munka cseppet sem könnyű, ennek a saját szememmel lehettem a tanúja. Sem azoknak, akik a „fehérárut” készítik, sem azoknak, akik azt díszítették. (A látogatók soraiban hangzott el: „azt hiszem, nekünk nagyon jó dolgunk van…”)

A korrektség egyértelműen azt kívánja, hogy ezúton is megköszönjem a szervezőknek a lehetőséget, különös tekintettel Rózsa Andrásnak. (Koromhoz képest meglepően energikus úriember. Hát még a sajátjához képest! :-) )

Ha teheted, érdemes elmenni, úgy tudom az idén lesz még egy ilyen látogatás!

Gönye Zoltán